2019.06.12 – Járjuk be egy délelőtt alatt egész Magyarországot!

Ismét egy érdekes kirándulásra invitállak, melynek során egy délelőtt alatt átszeljük egész Magyarországot! Ezután egy igazi tanyasi ebéd mellett pihenjük ki magunkat és gyűjtünk erőt a következőkre. Az ebéd mellett megismerkedünk egy igazi kiskunsági tanyával. Végül pedig a fülöpházi buckavidék növény és állatvilágával ismerkedünk meg egy kisebb túra során.

A Kis-Magyarország Botanikus Kert vagy Magyarkert Magyarország méretarányos domborzati és vízrajzi makettje. Méretaránya 1:1000, területe 93 000 négyzetméter.

A kertben Magyarország 3200 települését egy-egy növény jelöli, ezzel a legváltozatosabb gyűjteményes növénykert az országban. A beruházás 444 millió forintból valósult meg, amely 50 000 köbméter földmunkát igényelt. Kialakításához 1200 köbméter követ és kavicsot, 22 000 négyzetméter geotextíliát, 8000 négyzetméter tófóliát, több tonna fűmagot, 140 ezer magonc facsemetét használtak fel, egyúttal 12 kilométernyi új turistautat, 35 km-es öntözőrendszert, 79 000 négyzetméter fűfelületet és nyolc kutat hoztak létre, valamint 10 000 vízinövény is helyet kapott a botanikus kertben.

A közelében épült fel egy szintén 1:1000 méretarányú, 125 méter hosszú, 17 méter széles és 8,8 méter magas szánkódomb, amely a Himaláját mintázza.

Mint oázis a sivatagban, úgy tűnik elő a puszta közepén a Rendek Tanya, mely Budapesttől 80, Kecskeméttől 20 km-re található Magyarország szívében. A Kiskunsági Nemzeti park részét képző szikes puszta, a csodálatos környezet megnyugvást nyújt helyben dolgozóknak, s az idelátogató kedves vendégeknek egyaránt.

Gazdaságban őshonos és alternatív növényeket termesztenek, tartanak őshonos állatokat. A közel 20 hektáros birtok közepén található meg az a tanyai épületegyüttes, melyben a lakóház, gazdasági épületek mellett Tanyamúzeum is áll.

Fülöpháza és Kerekegyháza térségének fő természeti értéke a szél felhalmozó munkája nyomán kialakult, részben kötött futóhomok felületek, ill. néhány szabadon mozgó futóhomok felszín. Az itteni növénytársulást száraz homokpusztai gyepek uralják borókás – nyaras erdőtársulásokkal. Agrártörténeti és tájképi szemponttól az itteni tanyavilág az egykori külterjes gazdálkodás hagyományait őrzi.

Időpont: 2019. június 12.
Gyülekező: 6:15, Indulás 6:30 órakor a Tesco parkolóból
Utazás különjárati autóbusszal.

Tervezett program:

  • utazás Jakabszállásra
  • közös reggeli saját batyuból, majd séta a Magyarkertben
  • utazás a Rendek-tanyára
  • ebéd: gulyásleves, túrós lepény, helyi gyümölcs italok, gyógynövény teák (Vegetáriánus változata a levesnek: gombával, csicsókával – jelentkezéskor kérem jelezni, ha erre van igény)
  • Rendek Ökogazdaság és a Tanyamúzeum megtekintése, saját termékek vásárlási lehetősége
  • túra a Fülöpházi buckavidéken
  • utazás haza, hazaérkezés az esti órákban

A programra azok is bátran vállalkozhatnak, akik néhány száz méternél többet nem gyalogolnának.

Részvételi díj: 9500 Ft, kísérőknek 10500 Ft, mely tartalmazza az utazás, túravezetés, ebéd, Magyarkert belépő és a helyszíni program, valamint a szervezés költségét.

A részvételi díjat kérem készpénzben valamelyik órán befizetni.